6 durva dolog, amit a Fidesz megtett a Koncz Zsófia-féle alig győzelemért

6 durva dolog, amit a Fidesz megtett a Koncz Zsófia-féle alig győzelemért

Zsarolás, krumpliosztás, jogsértések, állami intézmények - mindent bevetett Orbán Viktor bandája. Mindez egy szűk győzelemre volt elég.

A Fidesz keményen zsarolta a polgármestereket

Az EzaLényeg önkormányzati forrásból úgy tudja: a fideszes kampánycsapat egyenként kereste meg a települési vezetőket. Értésükre adták: ha nem a fideszes jelöltet támogatják a választáson, búcsút mondhatnak a fejlesztési pénzeknek. Állítólag azzal is fenyegették őket, hogy az eddig megítélt pénzeket is visszaveszik a koronavírus-járványra hivatkozva, ha nem állnak Koncz mellé. 

Olcsó krumplival kampányolt a Fidesz

Hányinger volt látni, hogy egy olyan választókerületben, ahol emberek éheznek és aggódnak a holnapi betevő miatt, a Fidesznek olcsó krumplival volt pofája kampányolni. Jól megmutatja ez, mennyire becsülik a választóikat: semennyire. Tíz éve kormányoznak, ebben a kerületben is ők voltak hatalmon, mégsem tettek semmit, hogy ne éhezzenek az emberek. Amikor meg a szavazatuk kell, hoznak néhány kamion krumplit. Undorító.

Laptopokat osztogatott a Fidesz a kampányban

Az innovációs és technológiai egyik helyettes államtitkára ünnepélyes keretek között egy laptopot adott át a Szerencsi Középiskolai Kollégiumban, és elmondta, hogy összesen 32 darabot kap a tankerület. Az eseményen persze Zsófia is megjelent, az átadáskor az államtitkár pedig Hajrá Zsófi feliratú arcmaszkot viselt.

A fél kormány kampányolt Konczért

Nem vicc, hét fideszes miniszter utazott el a választókerületbe, hogy elmondja: "Hajrá, Zsófi!" Az üzenet tényleg ennyi volt, az eszközökben azonban nem válogattak, mindent bevetettek, ami csak volt.

Koncz Zsófikával nem lehetett találkozni a kampányban

Eldugták a jelöltet, hiszen tudták, mennyire felkészületlen. Csak azért lett ő a jelölt, mert néhai apja emlékével tudott kampányolni. Más mondandója nem lehetett és nem is volt. A washingtoni Koncz Zsófia nem mondott mást a választóinak, csak amit Orbán Viktor stábjában megírtak neki. Videókat csináltak róla és titokban szervezett, zárt körű kampányeseményeken állították csak ki. Gyakorlatilag nem lehetett látni az utcán, de ez nem is meglepő.

Hazugságokat terjesztettek Bíró Lászlóról

Számba venni is nehéz lenne mindazt a mocskos hazugságot, amit Bíró Lászlóról, az összefogás jelöltjéről terjesztettek az állami médiában, az álfüggetlen fideszes híroldalakon és a csicskasajtóban. Ezeknek semmi közük nem volt a valósághoz, de rengetegszer elmondták őket, így biztosan becsaptak vele pár ezer embert.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.10.20

Karácsony jobban kezeli a válságot, mint Orbán

A budapesti védekezés sikere elsősorban a budapestieknek köszönhető, akiknek többsége betartja az intézkedéseket és vigyáz saját és mások egészségére - írta Karácsony Gergely főpolgármester.

  • 2020.10.20

DK: Történelmi mélységekbe zuhan a forint

A Demokratikus Koalíció szerint hiába a közelgő katasztrófa, Matolcsy és Orbán nem vesz tudomást róla.

  • 2020.10.20

Tóth Betalan: A Fidesz-kormány valójában csak szemléli a járvány terjedését

Az MSZP társelnöke szerint a kormány nem csak bénaságból, de önző érdekből sem kezeli megfelelően a koronavírus teremtette válságot. Egyetlen reményünk, ha leváltjuk a kormányt.